Szerkesztőség

Belépés

Regisztráció

Jelszó emlékeztető

 

Rovatok

Keresés

mese az élet

 

 

Kérdés esetén: sablik@mentropia.hu

 

Piros lámpák árnyékában

Örömtelen örömlányok, kalitkába zárt törékeny madárkák, az utcákat betöltő fásult magyar hangok. Talán valami baj van? Van bizony, észrevétlenül ránk telepedett az emberi közöny és nemtörődömség, miközben néma sikolyok vesznek el az éterben mind határon innen és túl.

Persze kérdezhetnénk, amúgy meg kit érdekel pár kurva sorsa, van elég bajom nekem is. Viszont ez a fajta hozzáállás, a nem törődés, a világunk legalsó rétegében élő emberekről való teljes lemondás, a lehető legembertelenebb hozzáállás. Mégis, ez a pár sor csupán közhely, a jéghegy csúcsa, ennél többre van szükség. Épp emiatt szervezett a Magyarországi Női Alapítvány (MONA) egy nagyszabású konferenciát szeptember végén. A cél egyértelmű: az átlagember és a politika tekintete újra a kiszolgáltatott nőkre felé forduljon, szemünk tágra nyíljon és lássuk, amit a prostituáltak minden egyes percben megélnek.

A rendezvényen mikrofonba, kihangosítva mondták, amit eddig inkább suttogtak, hogy határainkon innen és-túl jelentős az emberkereskedelem, főleg nők tekintetében. Elég, ha csak azt vesszük alapul, hogy a zürichi utcai prostituáltak 98% magyar. Amely lányok gyakran önszántukból, a rájuk váró borzalmas körülményekről és erőszakos futtatókról mit sem sejtve menekülnek az uzsora börtönéből és mondanak igent egy csábító, több ezer eurós ajánlatra. Míg végül egy másik ország, másik piros lámpás ketrecében ráébrednek nincs hová futni. Egyrészről lehetetlen kitörni, mert nehezen megkeresett pénz nagyrészét elveszik a futtatók és a kéjelgő negyed urai. Másrészről haza sem érdemes szökni, hiszen sokszor a lányok után mennek, megkeresik őket és a családot sem kímélve, megtorolják a szökést. Hogy mit tesz ilyenkor a rendőrség? Általában azt, amit a magyar állam, közönyösen szemlél, amíg meg nem hal valaki. Akkor elindul valamiféle nyomozás, majd megállapítják, amit már eddig is tudtak, megint meghalt egy szerencsétlen drogos prosti.

Épp ezért változtatni kell, hiszen egy országnak nem csak a lelki, de gazdasági állapotát is mérgezi a prostitúció. A rendezvény szereplői felhívják a figyelmet, nem szabad elhinni, hogy ez a munka önkéntes és örömteli. Ellenkezőleg! Amíg luxuskocsikkal, nagy kopasz emberek a háttérből figyelik az éjjeli pillangókat, addig ebben semmi öröm nem lesz. Talán a lepkevadász kliensek boldogan veszik igénybe az önfeledt pillanatnyi mámort, de a szolgáltatást nyújtó lányokat leginkább a tartozás vagy a fekete kocsik félelmetes utasai kényszerítik ilyen megalázó helyzetbe.

Viszont legalább jól fizet! Lehet, de kinek a keresete? Amszterdam piros kirakatos negyedében államilag támogatott lopás zajlik. A lány fizeti a négyzetméteres ablakrácsos börtönét, a futtatót, a lakásnak nevezett lyukat, míg végül semmije sem marad. A sok ezer eurós álomból egy újabb uzsora-rémséggé válik minden perc, ami sosem múlik, amiből nincs menekvés. Magyarországon pedig a helyzet változatlan. Húsz éve ugyanaz megy. Törvényi tiltás van, szankcionáló rendőr van, sőt büntetnek is, hiszen ez a dolgok rendje. Jól meg is büntetnek minden kétségbeesett lelkileg és testileg meggyötört lányt. Míg a háttérben a pénzüket számolgató stricik vagy a szolgáltatásokat igénybeevő kliensek, nyugodtan hátradőlve élvezhetik a modern rabszolgaság adta előnyöket.

Nincs min csodálkozni, ez nem Norvégia, vagy Svédország ahol az úgynevezett abolicionista hozzáállás uralkodik. Nálunk nem a nő az áldozat, hanem ő maga a bűn. Míg Európa északi államaiban a prostitúciót, a rabszolgasággal és az emberkereskedelemmel összefüggésben szemlélik, továbbá a nőt ennek áldozatának tartják, addig Magyarországon csupán magát a pénzért való kéjelgést ítéli el az állam. Ezért sem véletlen, hogy kis hazánk a kéjek paradicsoma, a pornófilmezés Mekkája. Pedig törvények vannak, sőt Balogh Anna (MONA) szerint nincs is baj a törvényekkel, csak épp nincsenek betartatva. Akárcsak a társadalom többsége, a rendőrség is tágra zárt szemekkel figyeli az eseményeket, miközben a szociális hálón akkora lyukak tátongnak, hogy nincs az a nagytermetű örömlány, aki beleakadhatna.

Az emberek nem születnek prostinak, belekényszerítik őket. Szülők, család, „barátok”, élettárs, anyagi helyzet - uzsora. Mit várnánk a gyerektől, aki ilyen környezetben nő fel, aki csak ezt látja? Meglepő, miért? A megelőző programok vegetálnak, a gyerekvédelem gyenge, gyerekotthonok pedig nem képesek megakadályozni, hogy a legnagyobb veszélynek kitett korosztály engedjen a könnyen szerezhető pénz csábító látszatának.

A konferencia fabatkát sem érne, ha csak erről szólna, hiszen ezt már titkon mindenki tudta. Épp ezért elhangzottak javaslatok, tervek és lehetséges intézkedések. A kialakult helyzeten sokat segítene egy erős megelőzési program, amely összehangoltan együttműködik a rendőrséggel, a gyermekotthonokkal, a védett házakkal és más re-integrációs programokkal. Nem mintha ilyenek eddig nem lettek volna, csupán nem működnek. Működhetnének, csak nincs mögötte erős akarat, az állam akarata. Mivel az emberek félrenéznek, így a magyar politikai elit sem gondolja, nagyobbat kéne lépni. Nem kell ezen csodálkozni. Hiszen Európa és Magyarország dicső férfiúi miért is akarnák megmenteni a gyengébbik nemet, amikor a médiában mosolygó Berlusconi minden héten azzal dicsekszik, hogy épp hány nő tett aznap boldoggá.

Pedig a politika most is jelen volt a konferencián, sőt még ígéretet is tett a változásokra. Amire a szakértők szerint nagy szükség lenne, sőt nem is kerülne sokba. Hiszen az átfogó helyzetfelmérés, ami a teljesen ismeretlen prostitúciót feltérképezné, a törvényi szigorítás a kiskorúak védelmében és a programok pénzzel, illetve állami akarattal való támogatása nem lenne olyan drága. Viszont a haszon sokszorosa lehetne a kiadásoknak. Mivel a prostitúcióból származó vagyon elkobzása, az ország lelki állapotának javulása, a nők helyzetének javítása, mind segítené az államot gazdaságilag, morálisan.

Talán a konferencia és a hamarosan beinduló figyelemfelkeltő kampány hatással lesz az emberekre, és végre komolyan veszik a problémát. – véli Dr. Németh Ágnes az ORFK munkatársa. Viszont Balogh Anna (MONA) nagyon pesszimista, mondván túlságosan nagy már a baj, épp ezért nem biztos, hogy a politika végre rászánja magát a változásokra. Bár, ha csak egy nőt is sikerül megmenteni, már megérte.

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés erre a cikkre.

A cikk értékeléséhez be kell lépned.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.

 

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.