2011. január 17.
A Magyar Telekom jogosan követeli-e tőlem a szerződéssel nem bizonyítható hűségidő alatt összegyűlt tartozást?
Az EOS Faktor Magyarország részletfizetési felajánlása mennyire korrekt és fogyasztóbarát?
Tisztelt Címzettek!
2009 óta húzódó ügyemben szeretném állásfoglalásukat kérni.
A lassan két éve folyó levelezést mellékletként csatolom, de tisztában vagyok azzal, hogy az átolvasása, értelmezése sok időt vesz majd igénybe, ezért rövid összefoglalót írok ügyemről:
Volt egy T-online előfizetésem, aminek a hűség szerződése 2008. decemberében járt volna le. Mivel 2008 nyarán elköltöztem, kértem a szolgáltatás áthelyezését. Az áthelyezés során valami probléma történt, és a 2 hét helyett 2 hónap kellett a T-online-nak a feladat megoldásához. Vagyis a szolgáltatást az új címre 2008 szeptemberében kötötték be.
2009. februárban szerettem volna lemondani a szolgáltatást, de az ügyfélszolgálaton kiderült, hogy 2009. szeptemberéig hűséggel tartozom a cégnek. Az ügy felderítése során világosság vált, hogy a 2008. szeptemberi áthelyezéskor új csomagba kerültem, így plusz hűségidőt is érvényesítettek rám.
2009. február 17-én küldtem egy levelet a Magyar Telekomnak, amiben kértem, hogy az adminisztrációs probléma során fellépett hűségidőt töröljék, és a szolgáltatást szüntessék meg, vagy pedig mutassák be azt az általam aláírt előfizetői szerződést, ami alapján 2009. szeptemberéig hűséggel tartozom.
Ennek a dokumentumait a T100325.zip és a T100515.zip fájlokban találják meg.
2010. októberében kaptam egy levelet a Magyar Telekomtól, amiben elismerik, hogy ezt a szerződést nem tudják bemutatni, de a követelést csökkentették, most már csak 27 776 forintot kell befizetnem. Ezt egy követeléskezelő cég a szárnyai alá is vette. Sőt, 10 000 forint befizetése után a tartozásomat részletekben is törleszthetem. (Ha jól számolom, ez nagyjából 30%-os felár, kamat, 4. törlesztőrészlet...)
A T20110112.zip fájlban találják az erre vonatkozó levelezéseket.
Tisztelt Címzettek!
Állásfoglalásukat a következő kérdésekben kérem:
A Magyar Telekom jogosan követeli-e tőlem a szerződéssel nem bizonyítható hűségidő alatt összegyűlt tartozást?
Az EOS Faktor Magyarország részletfizetési felajánlása mennyire korrekt és fogyasztóbarát?
Amennyiben a mellékelt információk kevésnek, kibogozhatatlannak bizonyulnak, állok rendelkezésükre!
Visszajelzésükig kérem az ügyben érintett cégek türelmét!
Köszönettel:
Sablik Henrik
06703259451
Ezt a levelet, válaszaikkal egyetemben, közzéteszem a www.mentropia.hu oldalon.
A levelet megkapja:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Nemzeti Hírközlési Hatóság
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Európai Fogyasztói Központ
Magyar Telekom
EOS Faktor Magyarország