Szerkesztőség

Belépés

Regisztráció

Jelszó emlékeztető

 

Rovatok

Keresés

mese az élet

 

 

Kérdés esetén: sablik@mentropia.hu

 

Augusztusra kerül át a Kolorádó is

Igen sűrű augusztusnak nézünk elébe - ha minden jól megy -, hiszen az amúgy is fesztiválokban igencsak bővelkedő hónap múlt héten a Fishinggel gyarapodott, most meg a Kolorádó szervezői jelentették be a halasztást.

“​KOLORÁDÓ AUGUSZTUSBAN


Egy ideje már úgy látjuk, hogy az eredetileg tervezett időpontban, júniusban nem lehet Kolorádó, ezért iszonyatosan sokat dolgoztunk azon, hogy átszervezzük egy későbbi időpontra. A jó hír, hogy sikerült.


A 2020-AS KOLORÁDÓ ÚJ DÁTUMA: AUGUSZTUS 12-15.


Sok munkával és egy kis szerencsével sikerült elérnünk, hogy a meghívott fellépőink mindannyian  augusztusban is velünk tartsanak. Borzasztóan hálásak vagyunk nekik. Csodálatos, hogy ebben a helyzetben a sok hazai és külföldi zenekar, művész, partner és együttműködő mennyi áldozatot hozott,  a saját szuper csapatunkról nem is beszélve.


Ma még senki sem tudja, hogy milyen lesz a járvány utáni világ, lesz-e olyan, mint régen, vagy valami egészen újat kell felépítenünk. Mi, akik a Kolorádót szervezzük, abban viszont biztosak vagyunk, hogy egy ilyen megrázkódtatás után még sokkal nagyobb szükség lesz szabadságra, közös élményekre, és egy olyan helyre, ahol együtt lehet lenni, koncerteken, bulikban, művészeti előadásokon, vagy csak egy szép réten heverve, egy hatalmas, színes gömböt bámulva. Iszonyatosan várjuk a pillanatot, amikor végre mindez ismét megvalósulhat. Elég hálásak leszünk akkor az életnek.


RÉSZLETEK


 A már megvásárolt bérletek automatikusan és teljes körűen érvényesek az új dátumra, semmi teendőtök nincs velük.

 A táborjegyek is érvényesek az új dátumra.

 Augusztus 12-15. között egy teljes értékű Kolorádót tudunk szervezni. Minimális praktikus változtatásokkal, de minden programot át tudtunk szervezni az új dátumra. Egyedül Code Therapy nem lép fel az eddig ismertetett nevek közül, viszont a fesztiválig még sok új fellépőt fogunk bejelenteni.

Amennyiben a módosított dátumon sajnos nem tudsz részt venni, akkor felhasználhatod a jegyedet a 2021-es Kolorádó fesztiválon, erről kérünk, hogy emailben május 1-31. között nyilatkozz a ticket@kolorado.hu email címre megküldött leveledben. Segíteni fogunk!

Ha nem jó neked az augusztusi dátum, akkor a Ticketswap-on (a Kolorádó másodlagos jegyértékesítő partnere) bármikor eladhatod a bérletedet.

Nagyon hiszünk az augusztusi fesztiválban, hatalmas teljesítmény és meló volt mindent átszervezni, a rengeteg külföldi fellépőtől kezdve a hazai művészekig. Rengeteg rugalmasságot tapasztaltunk, csodásan összetart és segítőkész a szakma. Bár minden reményünk az augusztusi dátumban van, előfordulhat, hogy tiltó hatósági korlátozások lesznek érvényben és nem tarthatjuk meg a fesztivált. Természetesen ebben az esetben minden jegyvásárlót teljes körűen kárpótolunk.

Ha bármilyen további kérdésed van a bérleted felhasználásával vagy a dátumváltozással kapcsolatban, írj emailt a ticket@kolorado.hu-ra, és igyekszünk mindenre gyorsan, jelenlegi legjobb tudásunk szerint válaszolni.


Kérünk titeket, hogy a következő hetekben-hónapokban fokozottan vigyázzatok magatokra és egymásra, viselkedjetek felelős​​en, és tartsátok be a hatóságok utasításait. Ha jól csináljuk, találkozunk augusztusban!” - áll a szervezők hivatalos közleményében.


Tehát ha minden jól megy, rettentő sűrű lesz a nyár utolsó hónapja; Palóznaki Jazz Piknik, Sziget Fesztivál, B.My Lake, Strand, Fishing on Orfű, Kolorádó és a nyárzáró SZIN - csakhogy a legfontosabbakat említsük.




A Kolorádó idei fellépőiről itt írtunk korábban.

-

 

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés erre a cikkre.

A cikk értékeléséhez be kell lépned.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.

 

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.