Szerkesztőség

Belépés

Regisztráció

Jelszó emlékeztető

 

Rovatok

Keresés

mese az élet

 

 

Kérdés esetén: sablik@mentropia.hu

 

​Ismét Budapesten koncertezik a LAMB! :)

A hetedik albumával turnézó elektronikus formáció november 28-án érkezik legújabb dalaival a Barba Negrába!

Több év után újra kishazánkba érkezik Andy Barlow producer és Lou Rhodes énekes-dalszerző párosa, ezúttal a Barba Negra Music Club színpadára.





A leginkább trip-hop, drum and bass és jazz, valamint újabban folk elemekkel is dolgozó elektronikus duó különleges hangzásvilága egyből nagy népszerűségre tett szert; 1996-ban megjelenő Lamb névre keresztelt bemutatkozó albumukon olyan slágerek kaptak helyet, mint a Gorecki, vagy éppen a God Bless és a Gold. Három évre rá jelentkeztek második korongjukkal, a B Line-t és a Softly-t is tartalmazó Fear of Fours-szal, majd 2001-ben jött a leghíresebb, Gabriel című daluk a harmadik nagylemezükkel, a What Sound-dal karöltve.

Habár mind a negyedik, Between Darkness and Wonder stúdióalbumuk, mind az ezt követő turnéjuk sikeres volt, 2004-ben szünetre ment a kettős, hogy szóló projektjeikre koncentrálhassanak. Lou 2006-ban jelentette meg Mercury-díjra (is) jelölt Beloved One című bemutatkozó albumát, amit még két korong követett. Ez idő alatt Andy saját anyaga mellett több előadó lemezén is közreműködött, többek között Fink Distance and Time albumán is.





A kettős 2009-ben ismét összeállt és számos európai fesztiválon - többek között a Glastonburyn is - koncertezett - majd Ausztráliába is ellátogatott, mielőtt megjelentette ötödik albumát, a 5-t. A rákövetkező évek leginkább turnézással teltek, egészen 2014-ig kellett várnunk az új anyagra, mely a Backspace Unwind nevet viselte; erre a korongra került fel a We Fall in Love valamint az In Binary.





Legújabb lemezük ez év áprilisában került a boltok polcaira The Secret of Letting Go címmel, melynek koncertsorozatán belül november 28-án a Barba Negrába is ellátogatnak.


Jegyek a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a https://jegy.rock1.hu oldalán kaphatók,  bővebb infó itt.


Fb esemény: https://www.facebook.com/events/2758989167508721/




 

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés erre a cikkre.

A cikk értékeléséhez be kell lépned.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.

 

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.