Szerkesztőség

Belépés

Regisztráció

Jelszó emlékeztető

 

Rovatok

Keresés

mese az élet

 

 

Kérdés esetén: sablik@mentropia.hu

 

Programajánló: Son Lux az Akváriumban

A márciusi teltházas koncertje után ismét hazánkba látogat a New York-i Son Lux.

Október 8-án egy új, a Brighter Wounds nagylemez témáit „feldogozó” négyszámos EP-vel tér vissza az Akvárium Nagyszínpadára a Son Lux triója. Az együttes eredetileg Ryan Lott zeneszerző szólóprojektjeként indult 2008-ban, majd évekkel később, a 2015-ös Bones megjelenésekor formálódott hivatalosan is trióvá Rafiq Bhatia és Ian Chang háttérzenészei csatlakozásával.

Magával ragadó zenei világukban egyaránt találunk elektronikus, popzenei és poszt-rock elemeket, valamint az egyfajta védjegyükként számító filmszerű hatást is, köszönhetően Lott film- és relámzene-szerzői múltjának. Szerzeményei ismerősek lehetnek a Disappearance of Eleanor Rigby és a Paper Towns című filmekből.

A Son Lux fennállása óta együtt dolgozott már Woodkiddel, Sufjan Stevens-szel, és a Boots-cal is, legismertebb slágerüket, az Easy-t pedig Lorde is feldolgozta.

A formáció ötödik, Brighter Wounds címre keresztelt, idén februárban megjelenő albuma igen széles érzelmi skálán mozog, sötét, fájdalommal és szorongással, ugyanakkor reménnyel teli is. A lemezen szereplő dalok születésekor Lott egyaránt megtapasztalta a legnagyobb örömöt és a legnagyobb fájdalmat is, mivel ekkoriban vált apává és hunyt el rákban egy igen közeli barátja.

Az anyag egyik csúcspontjának számító All Directions kisfilmjét Ábrahám története ihlette:

Október 8-án 19 órától tehát ismét Son Lux, ezúttal az Akvárium Klub Nagy Halljának színpadán!

További infók, facebook esemény:  https://www.facebook.com/events/578666552508556/


 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés erre a cikkre.

A cikk értékeléséhez be kell lépned.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.

 

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.