Szerkesztőség

Belépés

Regisztráció

Jelszó emlékeztető

 

Rovatok

Keresés

mese az élet

 

 

Kérdés esetén: sablik@mentropia.hu

 

Programajánló: A Budapest Parkban zárja a fesztiválszezont a Paddy and the Rats!

Utolsó szabadtéri koncertjére készül idén a Paddy and the Rats. A miskolci zenekar tagjai szeptember 20-án a Budapest Parkban búcsúztatják a nyarat, ahova a mostani turné során először egy vendégművész társaságában érkeznek.

 

Mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött a Paddy and the Rats. Miután az együttes az osztrák Napalm Records-hoz szerződött, mely a sorban ötödik, Riot City Outlaws című albumukat áprilisban minden kontinensen kiadta, felgyorsultak az események a zenekar körül. A külföldön egyébként is rendszeresen koncertező kalózok híre az elmúlt időszakban jóval szélesebb közönséghez eljutott, és nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak. A fesztiválszezonban néhány hónap leforgása alatt csaknem negyvenszer álltak színpadon, tízezreket szórakoztatva határon innen és túl.


Paddy and the Rats - Forrás: Budapest Park Official


„Nagyon húzós időszak áll mögöttünk. Május közepe óta folyamatosan úton vagyunk. A főszezonban átlagosan 3-4 koncertünk volt hetente, de olyan is előfordult, hogy ugyanazon a napon két városban is fellépett a zenekar” – mondja Paddy, a banda énekese. „Nagyjából ugyanannyi bulink volt külföldön, mint Magyarországon – rengeteg fesztiválon játszottunk, nemcsak itthon, hanem más európai országokban is.

A feszített tempónak persze megvolt az eredménye: az idei szezonban olyan helyekre is eljutottak a zenészek, ahol sosem léptek fel azelőtt. A nagyszabású turné, melynek során több ezer kilométert tett meg a csapat, szeptember 20-án érkezik az utolsó állomásához: aznap este a zenekar Európa legnagyobb egész nyáron át nyitva tartó szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban búcsúztatja a nyarat.



„Mindenképp szeretnénk méltóképp zárni ezt a pörgős időszakot, ami egyébként nagyon sok örömet és sikerélményt adott az egész csapatnak. A Park a nyári fesztiválok hangulatát idézi, épp ezért tökéletes hely arra, hogy a klubszezon előtt még utoljára csapjunk egy nagy bulit a szabadég alatt! Mi már nagyon készülünk!” – mondja az énekes.

A Paddy and the Rats produkciója előtt a Budapest Parkban az Aurevoir csapata melegíti a közönséget, a turné során először pedig egy meglepetésvendég is érkezik velük: a HoneyBeast együttes énekesnője, Tarján Zsófi csatlakozik a zenekarhoz, hogy az idei szezon repertoárjában újdonságnak számító, és a külföldi fellépéseken is nagyon nagy sikerrel játszott Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt közösen adják elő.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1279160845553866/

 

Forrás: Budapest Park Official


 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés erre a cikkre.

A cikk értékeléséhez be kell lépned.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.

 

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.