Szerkesztőség

Belépés

Regisztráció

Jelszó emlékeztető

 

Rovatok

Keresés

mese az élet

 

 

Kérdés esetén: sablik@mentropia.hu

 

FEZEN 2018 – Harmadik Nap

Következzen a FEZEN harmadik napjának programajánlója.

Bár a pénteki nap elsősorban a hazai zenekarok napja lesz, így is elég színesnek mondható.

A Fehérvár Nagyszínpad első fellépője az idén áprilisban új nagylemezzel jelentkező Kalapács, majd érkezik a nagy múlttal rendelkező szombathelyi hard rock csapat, a Lord, őket követi a Road, az estét pedig egy igazi indusztriál metál nagyágyú, Ministry zárja. Az 1981-ben alakult zenekar a kezdetekben – meglepő módon J - a szintipop műfajban alkotott, majd a nyolcvanas évek végén fordult a metál irányába. Ebben az időszakban érték el legnagyobb sikereiket és készítették el legkelendőbb, platinaminősítésű stúrióalbumaik is, a The Land of Rape and Honey-t (1988), a The Mind is a Terrible Thing to Tase-t (1989), és a Pslam 69: The Way to Succeed and the Way to Suck Eggs-et (1992), melyekkel 6 Grammy-díj jelölést is sikerült összehozniuk. Fennállásuk óta számtalan tagcserén átestek, és habár 2008-ban úgy tűnt végleg abbahagyják a zenélést, 2011 óta ismét aktívak és három lemezt is kiadtak azóta. Legutóbbi, Donal Trump ihlette AmeriKKKant elnevezésű korongjukkal turnéznak, mely ez év márciusában került a boltok polcaira.

A Harman Színpadon az utóbbi évek egyik legfeltörekvőbb zenekara kezd, a Honeybeast, majd hazánk egyik legtehetségesebb énekesnője Rúzsa Magdi érkezik, utána az örök kedvenc J, a metaforikus dalszövegek nagymestere, a Quimby, majd az estét Ákos nagykoncertje zárja.

A Hydro-Pierre Mouton Sátor egy kis ugrálós reggae-ska bulival indít az Ocho Macho társaságában, ezt követően a keményebb zenék felé fordulva érkezik a Leander Kills, majd a legsikeresebb hazai elektronikus formáció, a Brains. Jön a Fantasztikus Poppal a Supernem, az extravagáns Anna & The Barbies, végül egy igazi Trash Party.

A Hammerworld Csarnokban kedz az Archaic, utánuk színpadra lép a hardcore punk banda, a Wishes, Nagykanizsáról a szimfonikus metált játszó Tales of Evening, majd Moby Dick és a Mobil Mánia, végül a legfanatikusabb AC/DC zenekar, az AB/CD.

Popzenében utazó fiatal csapat, a Fangler’s koncertjével kezdi a napot Captain Morgan helyszíne, őket követi a rockosabb Amberjack, a Budapest Bárban és a Hiperkarmában is tevékenykedő Frenk, bensőséges zenélésre invitál Jónás Vera, érkezik a Szabó Leslie Band és egy igazi bulizenekar, a Paradicsom, végül egy kis Arató Disco.

Világ- és népzene nagyjait köszönthetjük az Arconic – Fonó színpadán a pénteki napon: itt lesz a külföldön is jelentős sikereket elérő Besh o droM, az idén kereken 30 éves Kossuth-díjjal kitűntetett Csík Zenekar, valamint az erdélyi hangzás nagymestere, a Magos.

A PARABÁban szokásos Most mutasd Meg vetélkedők, játékok és egy kis fitnesz is várja a fesztiválozókat, ahogy a Reaktiváló is számtalan versennyel és minden olyan programmal, valamint ételekkel-italokkal vár, ami az egészséges életmódhoz köthető.

Bővebb infó: http://www.fezen.hu/programok

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés erre a cikkre.

A cikk értékeléséhez be kell lépned.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.

 

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.