Eltelt hét nap, de a tenger nem adta vissza Nei Nakoro jegyesét. De ő csak ült a parton, és várt. Eltelt hét hónap is, ám a tenger még mindig nem adta vissza Nei Nakoro jegyesét. És ő csak ült, és várt. Eltelt hét év, de a tenger úgy tűnt, nem adja vissza Nei Nakoro jegyesét soha.

A bátor leány elment hát a falu varázslójához, akinek senki sem tudta a nevét, így nem is volt felette senkinek hatalma. A varázsló a falu közepén lakott. Ismerte jól a tengert, így azonnal sejtette, mi lehet a gond. Köveket, fehér köveket adott Nei Nakorónak, hogy azzal kerítse körbe magát, és onnan szólítsa a Tenger Asszonyát. Mert bizony ő vette el tőle Mitót.

Nei Nakoro pedig kiállt a tenger partjára, elkészítette a kőkört, s onnan énekelve hívta a Tenger Asszonyát. Hívta hét napon át. Nem jött. Hívta hét hónapon át. Nem jött. Hívta hét éven át. Nem jött.

Visszament hát a falu varázslójához. Ő pedig egy kést adott neki, mert nem tehetett mást, szegény lánynak magának kellett leúsznia a mélybe, hogy kiszabadítsa jegyesét.

Odalent iszonyatos sötétség volt, és elviselhetetlen csönd. De Nei Nakoro Mitóra gondolt, az ő szemeire, melyek feketék voltak, akár a föld. Bátran úszott egyre beljebb a sötétségbe.

A Tenger Asszonya nem akarta, hogy a lány rátaláljon palotájára, ezért Varikit küldte rá, akinek fogai élesek, akár a tőr. Ő volt a cápák ősatyja. Ám Nei Nakoro legyőzte késével. Látta ezt a Tenger Asszonya, és szólította Durungát, a veszedelmest, akinek hosszú szájában akkora fogak sorakoztak, akár a kókuszdió. Ő volt a krokodilok ősatyja. Most őt uszította Nei Nakoróra.

S a leány őt is legyőzte. Dúlt-fúlt mérgében a Tenger Asszonya. Utoljára Radanattát, a Föld gyomrából kikelt sárkányt küldte Nei Nakoro ellen.

Hosszú küzdelem kezdődött, és már-már úgy tűnt, Radanatta végül felfalja a lányt. Ám a kés most is győzelemre segítette.

Miután minden ellenségét legyőzte, Nei Nakoro megállt a Tenger Asszonyának palotája előtt, és hármat dobbantott. Jegyesét kérte. A kapu kitárult, és megjelent Mito. Ám Nei Nakoro a fejét csóválta, és újra dobbantott. Mito szemeire gondolt, melyek olyan feketék, akár a föld. Ennek a férfinak viszont kék szemei voltak. Hidegek, és idegenek. A tenger mélye tükröződött bennük.

Mikor a bölcs leány újra dobbantott, az ál-Miko eltűnt. Szétfoszlott, akár az iszap.

A Tenger Asszonyának minden varázslatát legyőzték hát – palotája leomlott, s a romok közül Nei Nakoro jegyese, Mito úszott föl a felszínre, kezében egy szépséges gyönggyel.

            Megülték lakodalmukat, és soha többé nem háborgatta őket senki. Variki, Durunga és Radanatta csontjai máig a tenger fenekén hevernek, akárcsak a Tenger Asszonya palotájának romjai.