Udvariasan üdvözölték egymást, aztán leültek az előre odakészített székekre. Az utcát figyelték.

A sötétszemű tapsolt, és a távolban vörös derengés indult útjára, nyomában sötétség. Az emberek sikoltoztak, futottak a veszedelem elől, volt, aki Istenhez fohászkodott. A magas fárfi köhintett egyet.

Az alacsony összevonta szemöldökét, és fegyveresek jelentek meg. Parancs nélkül gyilkoltak öreget-fiatalt.

            Az emberek megpróbáltak összefogni ellenük, és kis híján győzelmet arattak. Az esernyős férfi gondolkodóba esve vakargatta állát.

Ekkor a sötétszemű egy ketrecet hozatott, benne egy gyönyörű lánnyal. Hófehér volt a haja, hófehér a szeme, a bőre, a ruhája, s még a szárnyai is. Ám ahogy közeledett a ketrec az emberek felé, egyre feltűnőbb szürke kosz lepte be a hófehér ruhát. A lány arca maszatos,a szeme véres lett. Szarvai nőttek. Az emberek pedig sírva fakadtak.

            A két öltönyös férfi felállt, kezet fogott. A sötétszemű visszasétált a lépcsőhöz, és elindult lefelé. A magas kinyitotta esernyőjét, és zuhogni kezdett az eső. Elmosta a vörös derengést, el a fegyvereseket - az emberek kacagva emelték arcukat a felhők felé. A lány is újra hófehér lett. Szivárvány jelent meg akkor az égen. És a világosszemű férfi a felhőkarcoló tetején, az apró virágok között újra mosolygott.