Ő még nem eszik, csak gyönyörködik társa étvágyában.

            Pedig Károly bántani akarta. Azért jött, hogy közölje, el fogja mondani viselt dolgait férjének. Elmond ő mindent. Elmondja azt is, amikor egy este látta kiállításra menni azzal a selyemfiúval, meg azt is, amikor az étteremben botlott bele Sárába és abba a bunkó proli szeretőjébe. Kitálalja a múltat, a jelent és a jövőt is, meg ne ússza ez a szajha. Külön beárulja majd a munkahelyi szeretőjét is. Meg a buszmegállósat. Meg a szomszédot. Meg a konyhait. Meg a hálószobait. Meg az ágy alattit. A szekrényben rejtettet. Az ágyneműtartó mögött bújkálót. A lámpában lakót. A borítékokban lapulót is.

Aztán ez lett belőle.

Az asztalnál ülnek, és ő egy szót se szól.

Eszik.

Majszol.

Olyan jó ez bundásalma.

Palacsintatésztában.

Fahéjas cukorral.

            Pedig meddig követte őt, hogy végre legyen elég bizonyítéka! Kiállításra vitte, étterembe, a munkahelyére is utána lopakodott, a buszmegállóba, a szomszédból is figyelte, a hálószobában megleste, az ágy alól, a szekrényből, az ágyneműtartó mögül, a lámpából, a borítékokban lapulva...

Nem talált semmit.

Pontosabban mindent.

Sára mindenkire mosolygott.

Mondhatni, az egész világgal, magával a Boldogsággal flörtölt.

Aztán meg itt ez a bundásalma.

Károly elszégyellte magát.

Mikor befejezte az ebédet, felállt az asztaltól, és jelentőségteljes pillantást vetett Sárára.

- Nem fogok szólni a férjednek.

- Miről?

- A kiállításról. A selyemfiúról.

- Az étteremről se? A proliról se?

- A munkahelyi szeretődről.

- A buszmegállósról se?

- A szomszédról.

- A konyhairól?

- A hálószobairól.

- Az ágy alattiról?

- A szekrényben rejtettről.

- Az ágyneműtartó alatt bújkálóról se.

- A lámpában lakóról.

- A borítékokban lapulóról.

Sára elmosolyodott.

- Magadról se.

- Magamról se.

Felelte Károly, és kalapot emelve elindult hazafelé.