2011. október 25.
A szél menyasszonya
Történt egyszer, hogy a szürke szélnek – a megrögzött agglegénynek – menyasszonyt hoztak, messzi földről.
Kedvenc tisztásán mutatták be, ott, ahol az égig érő nyírfák hatalmas körben állnak, és ebben a körben a smaragdzöld fűszálak közt csontfehér sziklák hevernek, s titokzatos, apró kék virágok nyílnak.
A menyasszonyt a tisztás északi felére vezették, a szürke szélherceg pedig a délin jelent meg. Gyönyörűszép volt ez a leány, búzahajú, karcsú derekú, s szeme, akár a mezőkön hullámzó árvalányhaj. Bármelyik vőlegény szíve nagyot dobbant volna a látványtól, ám a szürke szélherceg csak állt, csupapor palástjában, és jégszín szemeivel méregette a leányt.
Aztán fújni kezdett. Összekócolta a menyasszony búzahaját, úgy süvített. Szerencsétlen teremtés a nagy viharban ide-oda hajlongott, míg el nem vesztette az egyensúlyát. Elszállt a szél sóhaján, és nem lett belőle feleség.
Eltelt egy kerek esztendő, és a tisztásra, ahol az előző leányt bemutatták, új menyasszonyt vezettek.
Veszedelmes szépségű volt, lánghajú, borostyánszemű, és a tisztás keleti oldalán állt meg. A szélherceg egyszeriben megjelent a nyugatin, s szótlanul figyelte a lánghajút. Egy lépéssel sem ment közelebb hozzá.
Ezúttal is fújni kezdett. A szegény teremtés már a legelső lehellettől dideregni kezdett. S ahogy a fuvallat egyre fagyosabb lett, úgy vált tüzes szépsége egyre fakóbbá. Végül a szürke szél sóhaja eloltotta teljesen. Belőle sem lett feleség.
Eltelt egy újabb esztendő, s a tisztásra egy harmadik menyasszonyt vezettek. Egy cseppet sem volt szép, haja, akár a fakéreg, ajkai keskenyek, csupán szemei ragyogtak azzal az ősi, zömök szépséggel, mellyel csak a gesztenyék tudnak.
A tisztás közepén állt meg, és a szélherceg kénytelen volt a tisztás körén kívül megjelenni.
Meg se nézte, azonnal fújni kezdett legfagyosabb szelével. Zúgott, süvített a vihar, ám a leány meg sem moccant. Bele-belekapott hajába az orkán, ám a szeme se rebbent. Ekkor a szürke szélherceg elindult, s egyre közelebb és közelebb jutott a tisztás közepéhez. Minden lépésével egyre erősebb lett a szél, egyre jobban tombolt. A leányon látszott, hogy rendíthetetlen – egyáltalán nem fél. Hatalmas sziklákat kapott fel a hurrikán, de a lányban emberére talált.
Mikor a szélherceg elérte őt, s megállt vele szemben, a vihar lecsendesült. Kisütött a Nap. A menyasszony szépen csendben kihúzta gyökereit a földből, és megölelte a herceget. Így lett ő a szürke szél felesége.
Értékelés
Cikk értékelése: 5.00 (1 szavazat)
A cikk értékeléséhez be kell lépned.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.





