Ám egy napon Milán és az apukája tengerre szállt. Az apuka mesélt, Milán pedig hallgatta. Éppen azt tanulta, milyen a jó kalóz. Először is: mindig szót fogad a szüleinek. Másodszor: megeszi, amit elé raknak. Harmadszor: idejében lefekszik aludni.

            A halak álmélkodva és kicsit irigykedve hallgatták, hiszen ők nem lehetettek kalózok, mindig csak halak. Kalóznak lenni pedig köztudottan a legjobb játék a világon.

            Milán jól megjegyzett mindent, és már alig várta, hogy valódi kalóz lehessen. Azt se bánta, hogy mint egyszemélyes legénységnek, neki magának kell súrolnia a hajópadlót.

            Sajnos azonban hiába várta a kalózságot. Épp amikor az apukája kinevezte volna kalózkapitánynak, odalent valaki csöngetett. Anya nyitott ajtót. Sírás hallatszott, és pár perc múlva halk, bizonytalan léptek. Nemsokára Milán ajtaja előtt egy négyévesforma, szöszke kislány toporgott, és figyelte a játékot.

            Édesapa abbahagyta a kalózkodást, és behívta Dórit. Milán furcsán érezte magát. Le is mászott a tengerről. Lányok nem lehetnek kalózok, gondolta, és gyanakodva méregette Anya legjobb barátnőjének tejfölhajú csemetéjét. Nem volt csúnya, sőt. Csak épp kicsi volt, és lány. Vele nem lehetett kalózosat játszani. Hogy Milán mekkorát tévedett!

-Ez egy tenger…- szipogta Dóri.

-Az. – felelte Milán.

-És te vagy a kalózkapitány?- kérdezte a kislány.

-Igen. – húzta ki magát Milán. Imponált neki, hogy már most kapitánynak nézik. Édesapa csöndesen somolygott.

-És legyőzted már a tengeri szörnyet?- faggatta gyanakodva Dóri a hatéves kalózkapitányt.

-A micsodát? – pillantott háta mögé Milán, éppen Édesapára.

-Hát a tengeri szörnyet! Azt ott! – mutatott a polcra Dóri, ahol Géza, Milán százéves, hétkarú polipja pihent.

-De ő csak Géza! Ő a barátom! Nem bánt senkit!- ellenkezett Milán.

-De igenis! Akkor nem lehetsz kalóz, ha nem győzöd le a félelmetes tengeri szörnyet! – győzködte a kislány.

-Miért éppen Géza? Nem ártott ő a légynek se…

-Dehogynem! – azzal Dóri felugrott, lekapta a polcról Gézát, és Édesapára dobta. – Elkapta apukádat, és nem ereszti! Fojtogatja azzal sok undorító karjával! – visította, és a tengerbe vetette magát. Milán pedig utána.

-Apu! Ne félj, megmentünk!

            Édesapa kezeivel kalimpálva kiabált segítségért, és a két kalóz gyorsan odaúszott hozzá. A kis plüsshalak remegve húzódtak a Láda-korallzátony védelmébe. Milán már nyúlt is a gonosz tengeri szörny csápja után, hogy lefejtse Édesapa nyakáról, amikor Dóri ellökte, és azt mondta:

-Ne! Te ne! Ez a fiúkat támadja! – azzal letépte az apuka nyakáról, és sírva, toporzékolva birkózott vele. De bátor ez a lány, gondolta Milán.

            Mikor Géza végre elnyerte méltó büntetését, Dóri a sarokba dobta, és leült a tenger mellé. Térdeit átfogva hintázott előre-hátra, és szipogott. Nagyon megizzadt a harcban.

Milán, mint kalózkapitány, szükségét érezte egy kis beszélgetésnek. Odabújt a szöszke tengeri medvéhez, és átkarolta.

-Nem is tudtam, hogy ilyen egy kalóz élete. – mondta bánatosan.

-Sajnos ilyen. – motyogta Dóri. – Először is: egy jó kalóz soha nem hallgatózik. Másodszor: egy jó kalóz soha nem nyafog, ha nem kapja meg azt a játékot, amit szeretne. Harmadszor: egy jó kalóz mindig megvédi a szüleit.

-Húha. – sóhajotta Milán. – Én ezt nem is tudtam.

            Egy darabig csöndben ültek. Összeölelkezve. Milán a kalóz-életen merengett. Dóri szipogott, de már nem hintázott. A tenger csendesen hömpölygött, és Ikea-kék felszíne alatt a tizennyolc vagy tizenkilenc plüsshal végre visszatért megszokott hétköznapjaihoz. Édesapa szótlanul ült a helyén. Ő is elfáradt. Akárcsak Géza. Aztán nagy sokára Milán végre megszólalt:

-Szerintem te sokkal jobb kalóz vagy, mint én. Neked kéne kapitánynak lenned. Apu, lehet ő a kapitány?

            Édesapa bólintott, és kinevezte Dórit rettegett kalózkapitánnyá. Attól kezdve ketten szelték a tengert: Dóri és Milán. Száz kalandot éltek át, és mindig győztesen tértek vissza. Egészen estig, míg az anyukája haza nem vitte a szöszke, négyévesforma kalózkapitányt. De megígérték, hogy átjöhet még. A kisfiú pedig megígérte, hogy addig is rendet tart a tengeren.

Gézát pedig örökre száműzték a tengerből.