Szerkesztőség

Belépés

Regisztráció

Jelszó emlékeztető

 

Rovatok

Keresés

mese az élet

 

 

Kérdés esetén: sablik@mentropia.hu

 

A boszorkány, aki félt a vihartól

Pocakos viharfelhők gyülekeztek a pöttöm kis belső kert fölött és Bíborka a virágágyás fölé guggolva beleborzongott, megérezvén az eljövendő villámok erejét.

Nyomasztó csönd telepedett mindenre. A kis boszorka pedig futásnak eredt: be a házba, ajtót becsuk, ablakokat elfüggönyöz, bújás az ágy alá.

- Így talán nem talál meg…- reszketett, takaróját fejére húzva a mennydörgés közepett. Minden egyes villám, minden ágreccsenés egyre mélyebbre taszította a kétségbeesésbe, míg csak el nem eredt a könnye. A padló remegése, a szél süvöltése mind-mind harcoló démonok képét vetítette lelki szemei elé.

-Egyszer úgyis elkaplak!- üvöltötte neki az ablakon túlról a vihar.

            S ekkor meghallotta azt a szörnyű hangot… Mintha ördögök hegedűltek volna a szélvészben… Nyekergés… Visítás… Nyüszítés…

-Ez nem is ördög! – pattant ki az ágy alól Bíborka.

            Magára terítette kockás pokrócát, és vakmerően kirohant az égi háborúba. Az orráig sem látott a szúrós, hideg esőcseppektől, de csak keresett és keresett, míg egy galagonyabokor alatt meg nem találta…

-Gombóc!- szorította megkönnyebbülten magához az apró, szürke cirmost. –Jaj, nagyon félsz? Szegénykém! Gyere, beviszlek!

            Azzal pokrócába burkolva visszaszaladt az aprósággal a házba. Jól bedörzsölte a pokróccal, és melegített neki finom tejecskét. S aznap már nem félt egy cseppet sem a vihartól. A virágos szófán, törökülésben, ölében a szunnyadó Gombóccal várta ki a vihar végét.

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés erre a cikkre.

A cikk értékeléséhez be kell lépned.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.

 

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.