Szerkesztőség

Belépés

Regisztráció

Jelszó emlékeztető

 

Rovatok

Keresés

mese az élet

 

 

Kérdés esetén: sablik@mentropia.hu

 

Tizenegy különálló dalba foglalt történet

Megjelent a Fran Palermo harmadik nagylemeze - végre! :)


A Fran Palermo évek óta a budapesti klubélet megkerülhetetlen zenekara - nyertek már többek közt Petőfi-díjat, a dalszerző-frontemberéről, Henri Gonzoról az Index forgatott dokumentumfilmet, aki nagy port kavart a Dalfutár legutóbbi évadában is, illetve az ő nevéhez köthető a kasszasikernek számító FOMO című film két betétdala (Jeopardy, Coin in the Fountain), amiért Highlights of Hungary díjra is jelölték, illetve a Jeopardy videója a Magyar Klipszemlén díjat is nyert.


A Crocodile Juice Bar című lemezt részben Henri házi stúdiójában, részben pedig a legendás londoni Toe Rag Studiosban rögzítették a Grammy-díjas Liam Watson produceri segédletével, akinél olyan előadók fordultak már meg, mint Jack White, a Tame Impala, a Metronomy, a Wolf Alice vagy a Temples


Fotó: Gaál Dániel



Az összesen 11 dalt és 2 interlude-ot tartalmazó eklektikus nagylemez szövegeit változatos és szerteágazó témák ihlették - a frontember-zeneszerző-szövegíró Henri Gonzo saját bevallása szerint a Crocodile Juice Barba betérve nagyon sok különböző témával találkozhatunk. 


“Ez a lemez olyan mint végig sétálni egy nagyon hosszú utcán ahol van rock and roll kocsma, latin negyed, francia terasz, utcán énekelő afro-kórus, arab és zsidó negyed, templom, temető, kaszinó... Mindenhol megálltunk, mindenhová bementünk, és pár percig figyeltük, hogy mi történik. Az utca egyik végén sivatag, a másikon tenger.” 


Henrit az elmúlt időszakban rengeteg dolog inspirálta - különböző kultúrák, régi filmek hangulatai, ráadásul ezek az impulzusok a legfurcsább helyzetekben érték, éjjel a hűtőszekrény nyitogatásakor vagy éppen este a benzinkútra sörért tartva.


A Crocodile Juice Bar a Fran Palermo legérettebb anyaga, ami a sokfajta hatásnak köszönhetően a korábbiaknál sokkal kísérletezőbb és szerteágazóbb, de mindemellett hűek maradtak a tőlük megszokott hangzáshoz. 


Fotó: Gaál Dániel



Pomeline’s Bicycle 


A lemez nyitó dala egy instrumentális mű. Az intróban elhangzó francia szöveg egy Godard interjúban hallható: egy háborúban készült videóról beszél, amin egy kislány látható, aki a lebombázott házuk előtt ordít dühösen egy verset. Godard azt mondja erre, hogy a zaj akkora, hogy nem hallani a segélykiáltást. Legalábbis én így értelmeztem. De nem is ezen a szálon indultam el, ez a bevágás csak később jött. 


Régi filmek, mint az Arábiai Lawrence vagy a Ben Hur beleégtek a fejembe gyerekkoromban, és úgy maradtak meg bennem hogy " ez az a film amiben fülsiketítő hegedű nyávogás van végig". Tavaly ez a birodalmi hangzás, ami az ilyen filmzenékben hallható volt elkezdett érdekelni, és belekezdtem egy hasonló zene írásába. Később eszembe jutott a dal elejére és közepére bicikli kerekek zaját felvenni. Addig a dal címe még csak Pomeline volt, ami egy női név, én így neveztem el magamban ezt a versmondó lányt, majd a bicikli felvétele után összeállt a kép. A dal végén egy melodica kiállás után felemelkedik az addigi gyászos hangulat, és táncra perdül.


Sokáig nem akartam ezt a dalt rátenni a lemezre mert azt gondoltam hogy nagyon más, mint a többi, és nagyon rétegzene, de Tövisházi Ambrus (Erik Sumo, Péterfy Bori and the Love Band) barátom, akinek megmutattam néhány demót, meggyőzött róla, hogy ez egy jó és bátor első szám lesz egy lemezen. Mikor elkészült és meghallgattam, a Pink Floyd Pompeii romjain forgatott koncertje jutott eszembe.


Verve Verde


Egy olcsó kis Casio orgonára felépülő dal, egy kevés hawaii gitárral és madárhangokkal kiegészülve. A dalszöveg Dávid zsoltárait idézi meg, a király eljövetelét ünnepli – szimbolikusan pedig a még ránk váró boldog időket élteti, és azt várja türelmesen.


Jeopardy


A FOMO című nagyjátékfilm főcímdalát tavaly, fogorvostól hazafele menet kezdtem el dudolászni magamban, lezsibbasztott szájjal a nagykörúton. Hazaértem, és otthon el is kezdtem egy halandzsa verziót csinálni belőle, mert a dalszövegeket általában szeretem a végére hagyni. Hartung Attila filmrendező tinédzser botrányról szóló filmjéhez készült, és ez volt az egyetlen inspirációm hozzá. Hartung egyébként mondhatni produceri státuszban volt ebben a dalban, mert ő kérte, hogy legyen benne elektronikus zenei kiállás, és hogy a tempó mindenképp vérpezsdítő legyen. Ez a szám a fiatalon elkövetett tragédiák feldolgozásáról szól és arról, hogyan oldjuk meg, lépünk túl vagy próbáljuk elfelejteni ezeket. Valamint felveti a kérdést, hogy az idő oldja-e meg a problémákat, vagy az, hogy ha teszünk érte valamit.


A-Aha 

A bosszúság, ami eltölt egy híradó vagy újság olvasásakor a rossz hírek világában.

Régen nem vettük ezt komolyan, ha napsütést mondtak, vittünk esernyőt, de mára ez már teljesen máshogy néz ki. Mindenkiből híradós lett. Ezt fogalmazza meg ez a punk rock szám amit megkoronáz Dimi és Sajó gitár és trombita szólója a dal vége felé. Remek futball sláger is lehetne. (Ez a felvétel a londoni Toe Rag Studiosban készült.)


Fotó: Gaál Dániel



Interlude N°1


︎Egy éjjel, mikor az Obsession című dallal már elkészültünk, elindultam sörért a benzinkútra, és elkezdtem annak a refrénjét úgy dudorászni magamban, mintha egy afro kórus énekelné. Az "Ó Testvér Merre Visz Az Utad" című Coen testvérek film villant be közben, amiben van egy sírásó jelenet, ahol egyszer csak a három akasztásra váró férfit megmenti egy hatalmas árvíz az erdő közepén. 


Obsession 


 A telefonomról indult az ötlet, amin a Garageband applikációval elkezdtem egy kínai hangszert nyomkodni, egy erhut. Azon született meg a fő dallam.

Gyakran egy kapcsolatban megcserélődik két ember személyisége, átvesszük egymás jó és rossz tulajdonságait, majd a másikon látjuk és halljuk vissza magunkat. Igazából egy marasztaló szerelemről szóló dal. 

(Ez a felvétel is a londoni Toe Rag Studisoban készült.)


Demons On The Beach


Úgy hallottam először a pánikrohamról, hogy egy barátom mesélt róla pár éve, aki akkoriban már filmesként dolgozott, és rengeteget forgatott. Akkoriban nem gondoltam, hogy ez egy létező dolog, és nem is értettem, miről beszél. Évekkel később egy nap villámcsapásként ütött belém a stressztől - légszomj, zakatoló őrült gondolatok és rossz emlékek formájában. Azt végképp nem gondoltam, hogy ebből valami hasznosat is lehet csinálni, de ez a dolog inspirált arra, hogy egyfajta önparódiát írjak, amit az ehhez készült animációs videoklip jól ábrázol. A klip már tavaly kijött, a dalt most újrahangszereltem.


Under The Knife


A dal szövegét a spanyol Baltasar Gracián, 17. századi barokk prózaíró ihlette. Ő írta azt, hogy a férfi, amikor még csak húszéves, akkor egy páva, mikor harminc, akkor egy oroszlán, amikor negyven, akkor egy teve, és így tovább. Ezen a szálon mentem tovább szövegileg. Személyiségfejlődés, változás és az örök farkasszem a késsel, ami szimbolikusan foglal magába minden problémát és nehézséget.


Vermilion Fish


A dalszövegben zavaros álmaim néhány papírra vetett sora keveredik a szerelmi állapot azon korai fázisával, amikor az utcákat járva abban reménykedünk, hogy véletlenül belefutunk abba, akin folyton jár az eszünk. A lusta kincskereső dala. 


Fotó: Gaál Dániel



Crocodile Juice Bar


A lemez címadó dalának először csak az intrója volt meg, de az már nagyon régóta. 

Számtalan verzióban megpróbáltam tovább írni, de sehogy sem tetszett. Ez volt az első dal, amit elkezdtem, és az utolsó amit befejeztem. 

Miután olvastam egy Leonard Cohenről szóló könyvet és a Words of Love című filmet is láttam róla, nagyon megérintett. Mindig is szerettem, de azután sokkal jobban. 

Egy nap reggel öt óra volt már, általában addig volt erőm otthon dolgozni a dalokon. Úgy döntöttem hogy teszek egy próbát, és az első ötletet, ami jön felveszem ehhez a dalhoz, mert nem halogathatom tovább. Így történt, hogy reggel hatra el is készültem ezzel a dallal, amiben összvissz egy gitárt, egy cavaquinho-t és egy Cohen-szerű dalszöveget fűztem össze.


Coin In The Fountain


Ez a dal is a FOMO c. filmhez készült, amit egy Párizs-Budapest repülőgép járaton hazafelé írtam meg. Tavaly tavasszal hosszú heteket töltöttem Párizsban csavargással és szólókoncertezéssel. Mindig is arra vágytam, hogy egyszer nagyjátékfilmekhez írjak zenét, de amikor jött az első nagy alkalom, akkor egy óriási nyomást éreztem, és nehezen láttam neki, aztán a leadási határidőm napjáig vártam a revelációra ami ilyen formában érkezett meg.

A dalban csak egy kölcsönkapott bendzsó és egy gitár szól az ének mellett, de többet nem is nagyon bírna el.


Interlude N°2


︎Ebben a bejátszásban Julio Cortázar, a kedvenc argetin íróm kiragadt sorai hallhatók. Azt mondja: "ha sínak, akkor azért teszik mert ez az egyetlen dolog ami maradt nekik a kávé és nárcisz illatú házaikban, de mi már nem segíthetünk rajtuk, csak távolról támogatjuk őket". A vén lelkekről beszél ebben a költeményben.


Chilly


Mi volt az álmod gyerekkorodban? -Rémálmok. - mondta Harry Dean Stanton egy interjúban David Lynch-nek. Először La Cortina volt a címe ennek a dalnak, ami spanyolul függönyt jelent, és arra utalt, miért volt fontos, hogy otthon függöny takarja az ablakot meg, hogy hogyan nem költöztünk ki egykor Costa del Solba, ami anyukám nagy álma volt…Ez a dalszöveg egy éjjeli gondolatfolyam összessége, hűtőszekrény nyitogatáskor született. Erről az is eszembe jutott, hogy volt egy papagájunk, amit az utcán találtunk, és hazavittünk, de nem tudtuk hová rakni, ezért egy nem működő nyitott hűtőszekrénybe szállásoltuk el… 

Még csak félig voltam kész ezzel a dalszöveggel, amikor már beütött a járvány, és bár azt gondoltam, hogy soha semmilyen dalt nem akarok hallani erről az időszakról, mégis belekerült pár utalás a mostani helyzetre. Gondolatok és emlékek kavarognak víziókkal a dalszövegben, ami már a jelenlegi karantén világban véglegesült, kiegészülve pár olasz sorral a végén.


 

Nyitókép: Gaál Dániel

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés erre a cikkre.

A cikk értékeléséhez be kell lépned.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.

 

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.