Szerkesztőség

Belépés

Regisztráció

Jelszó emlékeztető

 

Rovatok

Keresés

mese az élet

 

 

Kérdés esetén: sablik@mentropia.hu

 

Negyed évszázados a Sziget IV. – Az Ibis bemutatja: Világzenei Színpad

A Világzenei Színpad is egy 25. születésnaphoz méltó, régi és új kedvenceket egyaránt felvonultató „best of” programmal ünnepel.

 

A 2000-ben „született” Világzenei Nagyszínpad – véleményem szerint – mindig is az egyik legfontosabb és legjobb helyszíne volt a Szigetnek, és bár az utóbbi években úgy tűnt csökkentették a jelentőségét, a színpad nagyságát, illetve az őt körülvevő atmoszférát, az idei évben úgy tűnik, ismét nagy(obb) figyelmet kap. Az elmúlt 17 évben szinte a világ minden tájáról érkeztek ide különböző műfajban zenekarok, amellett, hogy a balkáni és ska alapú zenei világ mindig is egy kicsit megkülönböztetett figyelmet kapott. A jubileumi 6 napos program a Világzenei helyszín eddigi legnagyobb sikereit, valamint számos új, „Sziget-szűz” zenekart is bemutat.

A Nulladik nap (végre) kifejezetten a magyar zenekaroké. Félreértés ne essék, nem valamiféle nacionalizmus szól belőlem, egyszerűen csak úgy gondolom, az elmúlt években - sok szempontból - túlságosan is hanyagolva lettek a hazai együttesek a Szigeten, miközben számtalan, nemzetközi viszonylatban is kimagasló formáció van az országban, műfajtól függetlenül. No, de visszatérve a Nulladik napra; érkezik a „dorombolós” Zoord, a roma népzene nagymesterei, a Parno Graszt, a „csángó-boogie-s” Kerekes Band, a balkáni világba elkalauzoló tamburások, a Söndörgő, a hegedű virtuóz Lajkó Félix feat. Óperentzia, végül az estét egy kelta-punk banda, a Firkin zárja.

A hivatalos első nap egy őrületes ugrálással kezdődik a Bohemian Betyars közreműködésével, majd egy pár éve igen nagy sikert arató, ukrajnai ethno-folk négyes következik, a Dakhabrakha. Bixiga 70 névvel lép színpadra a brazil afrobeat megteremtője, visszatér a fergetes latin-ska, rocksteady előadó, Roy Paci & Aretuska Szicíliából, itt lesz a francia La Caravane Passe, valamint Dj Kosta Kostov Németországból.

Egy Kleizmer-Rock/Pop banda Tel Avivból, a Jewish Monkeys kezd szombaton, őket követi a sajátos balkán-elektron-funk világával Magnifico, szlovén énekes, majd egy Maliból érkező western rock & pop formáció, a Tamikrest. Szerbia legkiemelkedőbb művésze, Goran Bregovic is sokadjára visszatér a Világzene Színpadára, mégpedig a Wedding and Funeral Band élén. Az esti „buliszettet” celebráló Dj Wonderbraz előtt pedig a balkáni hangzásvilágot más műfajokkal tökéletesen összeolvasztó Besh o droM lép fel.

Törökországból érkezik Gaye Su Akyol, egy alternatív énekesnő, aki először ellátogatva a Szigetre mutatja be, miként ötvözi a török népzenét a pszichedelikus rockkal. Őt követi az amerikai Orkesta Mendoza, a nem csak zenei műfajában, de a tagjait illetően is multikulturális Orchestre National de Barbés, valamint a chilei cumbia-ska-reagge csapat, a Chico Trujillo. A vasárnap utolsó két fellépője a balkáni és latinos hangzást olyakor elektronikus elemekkel gazdagító Electrorumbaiao, valamint Dj Panko.

Ismét pörgéssel indul a nap; swinges-punkos francia sanzonokkal itt lesz a La Gâpette, egy szintén francia formáció, a Zoufris Maracas, és érkezik a világ egyetlen Grammy-díjas klezmerzenekara, a The Klezmatics. Nem múlhat el egy Sziget sem egy kis tradicionális-ska-ra való ugrálás nélkül, amihez nem más, mint a Pannonia Allstars Ska Orchestra szolgáltatja a zenét. Hazai fronton maradva váltja őket a Romengo zenekar, végül napzáróként Dj Vino Dilo Franciaországból.

Elérkeztünk az utolsó, szintén energikusnak, és zenei műfajokban gazdagnak ígérkező naphoz. Egy igen érdekes banda, a Hanggai kezd Mongóliából, egy kis rockkos népzenével. A hatvasan évek soul világát idézve lép színpadra Marta Ren & the Groovelvets, majd afrika egyik legizgalmasabb csapata, a Mokoomba. Ahogy PASO nélkül, úgy Leningrad nélkül sem telhet el a Sziget. A “hazajáró” orosz banda idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, úgyhogy hatalmas őrület várható tőlük. Mielőtt egy évre elbúcsúznánk a belga Dj Bobalicious szettjével a Világzenei Színpadtól, a glasgow-i John Langan Band kalaúzol el minket a balkáni jegyekkel fűszerezett kelta muzsikába.

 

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés erre a cikkre.

A cikk értékeléséhez be kell lépned.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.

 

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.