Szerkesztőség

Belépés

Regisztráció

Jelszó emlékeztető

 

Rovatok

Keresés

mese az élet

 

 

Kérdés esetén: sablik@mentropia.hu

 

A Jazz+Az és Dido is jön a VeszprémFestre

2020 júliusában 17. alkalommal rendezik meg a VeszprémFestet. A több napos prémium zenei fesztiválon már biztosan ott lesz a Grammy-díjas angol énekesnő Dido, és a jubileumi alkalomra ismét összeállt Jazz+Az.

Július 14-én a Jazz+Az koncertje nyitja a veszprémi fesztivált. A húsz év szünet után visszatérő ikonikus pop-formációt a januári, nagy sikerű Aréna koncertet követően még két további alkalommal láthatja a közönség: legközelebbi fellépésüket a veszprémi prémium zenei fesztivál nulladik napján adják.



A Jazz+Az a magyar popzene egyik rövid életű, ám annál sikeresebb formációja. Geszti Péter és Dés László alapította 1997-ben, amikor a Miniszter félreléphez írtak dalokat és elhatározták, hogy csinálnak egy zenés filmet, amelynek része lesz az új zenekar is. A szerzőpáros három kivételes énekesnőt, Kozma Orsit, Váczi Esztert és Behumi Dórit kért fel a produkcióhoz.

Összesen két albumot és egy remixlemezt adtak ki. Az első 1998-ban látott napvilágot Kalózokcímmel, mely a hasonló című film zenei anyagát gyűjtötte össze. A debütálás óriási sikert és hatalmas népszerűséget hozott a zenekarnak. Következő albumuk, az elsőnél némileg funkysabb hangvételű Egynek jó1999-ben, a sort záró Ez meg mi? remixalbum 2000-ben jelent meg.



A megannyi slágert jegyző csapat a korszak egyik legnagyobb közönségkedvencévé vált, albumaik platina státuszt értek el, 2000-ben Arany Zsiráf-díjat kaptak. A siker csúcsán, még ugyanabban az évben bejelentették a feloszlásukat. Pályafutásukat búcsúkoncerttel zárták, melyet a Kisstadionban adtak.

Geszti, Dés és a lányok az eredeti kísérőzenekarral a teltházas búcsúkoncert 20. évfordulójának apropóján 2020. januárjában újra színpadra léptek és az Arénában zajos sikert aratva, zsúfolásig telt nézőtér előtt adták elő pályafutások legjobb dalait.

A Jazz+Az tagjai a budapesti koncertet követően úgy döntöttek, hogy a hatalmas érdeklődésre való tekintettel nyáron még két alkalommal, két vidéki helyszínen újra színpadra állnak. Legközelebbi fellépésüket a VeszprémFest nulladik napján, július 14-én adják, ahol újra felcsendülnek a nagy slágerek, és kinyílik Geszti szövegládája…




Az idei év elsőnek bejelentett külföldi sztárfellépője Dido. A július 15-én színpadra lépő énekesnő több mint 20 éves pályafutása során még sosem járt önálló műsorral Magyarországon, a veszprémi koncert lesz tehát az első, ahol a hazai közönség élőben élvezheti egy teljes koncerten Dido érzelmes és magával ragadó dalait. 

Dido Florian Cloud de Bounevialle Armstrong néven született 1971-ben, és egyike az Egyesült Királyság legsikeresebb előadóinak. Művésznevét, amely Karthágó királynőjére utal édesanyjától kapta, zenei karrierjét bátyja, a Faithless alapítótag Rollo Armstrong segítségével és támogatásával kezdte el. 



Pályafutása során több mint 40 millió lemezt adott el, a brit énekesnők közül ő készítette minden idők legsikeresebb bemutatkozó albumát 2001-ben No Angel címmel, a​​mely a mai napig 21 millió példányban talált gazdára, 35 országban platina státuszt ért el. A No Angel elképesztő sikere nem csupán milliós eladást, de jó néhány díjat – köztük az MTV EMA-t és Brit Awardsot – is hozott az énekesnőnek. 

Következő anyaga 2003 őszén jelent meg Life For Rent címmel, amely az Egyesült Királyság zenetörténetének lejobban fogyó albuma lett. Egészen 2008-ig kellett várni a folytatásra, amikor harmadik stúdió albuma, a Safe Trip Home a boltok polcaira került. Dido negyedik munkája 2013-ban látott napvilágot Girl Who Got Away címmel, és még ugyanebben az évben Greatest Hits című dupla válogatás lemezét is piacra dobta. 



Legfrissebb, 2019-es lemezén a Still On My Mind-on ismét együtt dolgozott testvérével, Rollóval. Az album kettejük elektronikus tánczene iránti vonzódását, a hiphop és folkgyökerek iránti szeretetét egyaránt tükrözi. A közös munkáról számos lemezkritikus elismerően nyilatkozott, kiemelve a zeneanyag visszafogott, finom megoldásait és az énekesnő gyönyörű előadásmódját. DIDO szikrázóan sikeres zenei karrierjét többek között olyan világsikerek jellemzik, mint a Here with Me, a Thank You, a White Flag, az If I Rise vagy az Eminemmel közös slágere a Stan, melyek közül néhány minden bizonnyal elhangzik a művésznő koncertjén a VeszprémFesten.



Forrás: veszpremfest.hu

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés erre a cikkre.

A cikk értékeléséhez be kell lépned.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.

 

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.