Egy focin nevelkedett férfit a műkorcsolya nem igazán érdekel. Ezért most április 14-én sem számítottam különösebb izgalmakra. Általában a műkorcsolyázásról a csillogó, testhez tapadó ruhák és a furcsa nevű kitekert pózok jutnak eszembe. Ez persze most is így volt. A forma maradt, de a tartalom egészen különlegesre sikeredett. Ez pedig már érdekelt.

A produkció nem holmi nagyzolás miatt kapta a Kings on Ice nevet, hiszen a jégtáncosok között tényleg nagy nevek szerepeltek. Ott volt a kétszeres világbajnok és hétszeres EB aranyérmes orosz, Irina Slutskaya, az extravaganciájáról híres, világbajnoki bronzérmes amerikai műkorcsolyázó, Johnny Weir, és a légiesen könnyed mozgású japán műkorcsolyázó, Fumie Suguri. De a korcsolya show-k világában jól ismert világbajnok kettős, Fiona Zaldua - Dimitri Sukhanov, és az akrobata mutatványairól ismert duó, Vladimir Besedin és Alexei Polishuk is fellépett. Mellettük - természetesen - tapsolhattunk a magyar bajnoknak, Tigran Vardanjannak, és a sportág hazai büszkeségének, az Európa-bajnoki aranyérmes Sebestyén Juliának is. Mindezt végigolvasni is szédítő, mégsem ér véget a felsorolás. Hiszen az i-re a pontot a jégtánc koronázatlan királya, Evgeni Plushenk tette fel.

A műsort Suraya Bonaly, tízszeres francia bajnok, indította egy hátra szaltóval, amit egy lábra érkezve fejezett be. A közönség felmorajlott. A korcsolyában amúgy sem mindennaposak a szaltók, de ettől a mutatványtól leesett az álam.

A meglepődöttségemből hamar felocsúdtam, amikor a hegedűvirtuóz Edvin Marton kiállt a színpadra és azt a gyatra felkonferálási kísérleteivel szinte kínpaddá változtatta. A külföldi közönség kedvéért néha angolul vállalkozott a konferancié szerepére, amit bár ne tette volna. Viszont minden verbális bűnét megbocsátottam, amikor végre kézbe vette Stradivári hegedűjét és a legnagyobbak zsenialitásával elvarázsolt mindenkit. Ismerős dallamokat előcsalogatva merészkedett a jégre, miközben egymást követve mutatták be csodálatos táncaikat a világhírű korcsolyázók. A nagy nevek és a gyönyörű jégtáncok ellenére érezhető volt, hogy még nem izzik eléggé a közönség. Kicsit bágyadtan, visszafogottan fogadták a jobbnál jobb produkciókat.

Már én is az órámra pillantottam, mikor megjelent a műkorcsolya koronázatlan királya, Evgeni Plushenko. Olyan magabiztossággal és erővel suhant el a közönség előtt, hogy az embert akaratlanul is elfogta az érzés, ez a fickó erre született. A zene tökéletes összhangban volt a koreográfiával. Együtt élt a hegedűs a korcsolyással, akinek teste minden porcikája táncolt és egy pillanatra sem tévesztette el az ütemet. Olyan könnyed mozdulatokkal hajtotta végre a hajmeresztő ugrásokat, pörgéseket, mintha ez a világ természetesebb dolga lenne. Hiába voltak elbűvölőek és látványosak a korábbi előadók produkciói, mindegyikből hiányzott az, amit Evgeni Plushenko képvisel a korcsolyában, az elegancia. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan le is viharzott a király a jégről, lezárva a műsor első felvonását.

Rövid szünet után a magyar szinkron korcsolyacsapat siklott egyet a jégen, akiket a magyarok nagy büszkesége, Sebestyén Júlia követett. Szerencsére a felkonferálásokat a show második felében már nem Edvin Marton vállalta, ami nagyobb baj volt, hogy a hegedülést is hanyagolta a második rész első felében. Ez azonban nem kisebbítette a magyar Európa bajnok csodálatos előadását, amelyet stílusosan egy esernyő segítségével a klasszikus „I’m singing in the rain” című számra adta elő. Szinte szárnyalt a jégen. Látszott, hogy nem esélytelenül indul a hamarosan kezdődő moszkvai világbajnokságon.

Őt követte a másik magyar reménység, a férfiak bajnoka Tigran Vardanjan, aki egy pörgős számmal hódította meg a stadionban helyet foglalók szívék. Ennyi impulzus után azt hihette az ember semmivel sem tudják meglepni, amikor egy újabb meghökkentően bátor produkciót láthattunk Fiona Zaldua - Dimitri Sukhanovtól. Ahogyan azt kell, Dimitri emelgette és dobálta partnerét, aztán egyszer csak megragadta a korcsolyájánál fogva és elkezdte úgy pörgetni, hogy Fiona szinte a fejét verte a jégbe. Hirtelen mindenki meghökkent, de amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ez maga a show, mindenki elképedve nézte az óriási bátorságot és technikai felkészültséget kívánó produkciót.

Ezután a rendkívüli előadás után egy kicsit fiatalosabb korcsolyázással csábított Fumie Suguri. A főleg férfiak vérmérsékletét növelő produkciót egy, inkább a nőknek szánt igazi pajzán tánc követte. Johnny Weir bámulatos előadásában olyan kitekert pozíciókban siklott a jégen, hogy hosszú haja szabályosan felsöpörte a jeget, ezzel is előkészítve az est utolsó sztárjainak  Evgeni Plushenkonak és zenész barátjának, Edvin Martonnak.

A korcsolyás géniusz pedig megszokott magabiztosságával, szimbolikusan felkérte a közönséget, hogy együtt táncoljanak. Bár ugrásai az egyesben táncolókét idézte, mégis egész gesztikulációjában látszott, hogy ő most egy különleges páros táncot ad elő. Plusenko izzó pörgésével-forgásával felhevítette a nézőket, akik egy pillanatig sem fáztak, pedig csak úgy ömlött a hideg a jégből.

Miután véget ért a zene és befejeződött a siklás egyből felrobbant az egész stadion. A Beatles korszakot idéző sikongatásokkal, füttyökkel, üdvrivalgásokkal hálálta meg a közönség a ragyogó estét. Ebből az óriási szeretetből pedig nemcsak azt est két sztárvendégének, hanem minden egyes fellépőnek is jutott. Állva tapsolt, kurjongatott minden néző. Még az idősebbek is felpattantak, amikor a jég királyai egyenként elsiklottak a nézőtér előtt, míg végleg el nem tűntek a függöny mögött.

Bár tele voltam élményekkel és zúgott a fejem, azért elcsíptem néhány hangfoszlányt a hazafelé tartó tömegből. A hallottak pedig meggyőztek. Nem én vagyok az egyetlen focin szocializálódott férfi, akinek át kell értékelnie a műkorcsolyáról alkotott véleményét.