Szerkesztőség

Belépés

Regisztráció

Jelszó emlékeztető

 

Rovatok

Keresés

mese az élet

 

 

Kérdés esetén: sablik@mentropia.hu

 

A Fezen fesztivál még mindig borzasztó menő + Fotógaléria

Utóljára 7 éve voltam a Fezenen, mivel fiatalságom nagyrészét Székesfehérvár - gyakorta igen szürke - mindennapjaiban töltöttem. Középiskolai éveim épp annyira meghatározó helyszíne volt a Fezen fesztivál, mint maga a klub - ami akkortályt még a Hadiárva utcában volt. A koncertek szombatjain és a nyüzsgő Bregyó környékén ez a szürke kisváros pillanatok alatt kiszínesett.

Hét év után ismét volt szerencsém eljutni a Fezenre - szám szerint a tizennyolcadikra (!), és amit láttam kellemes, mondhatni fantasztikus csalódással töltött el. Tudniillik az utóbbi időkben eléggé elszakadtam a rock-orientált rendezvényektől, másfelé kezdtem el kacsintgatni. Kicsit féltem is, hogy nem fogom jól érezni magam abban a szubkultúrában, ami alapjaiban, jelentős mértékben hozzájárult zenei intelligenciám kialakulásához, még az ősidőkben...

"Amikor a zenének vége, oltsd ki a fényt!" - énekelte Morrison doktor, és baromira igaza volt! A zene olyan, mint az örök tűz, ott ég a lelkünkben, már akkor ott volt, mielőtt megszülettünk, és amikor már nem leszünk... nos... az még mindíg vakítóan ragyogni fog.

Sajnos csak pénteken jutottunk le a fesztre egyéb elfoglaltság miatt, de az időzítés tökéletes volt, ugyanis pont a(z) - részben magyar illetőségű kaliforniai - Ignite zenekar kezdte meg zúzást. Emlékszem nagyjából tíz évvel ezelőtt, a tojáshéj a seggemen lifegett, ittam a vébékát, és egymás után dobáltam az ötveneseket a zenegépbe, hogy a Veteran-t hallgathassuk... Fantasztikus érzés, a banda egy pillanat alatt visszarántott az időben. Téglás Zoli - a maga kissé humuros, ugyanakkor jól láthatóan büszke - magyarságával folyamatosan azt ecsetelte, hogy mennyire remek végre itthon lenni, és magyarul beszélni. Jó faszi, én mondom!

Innen a Média Markt sátorba vezetett az utunk, ahol a Vad Fruttik lépett fel. Bár, hogy őszinte legyek amit csinálnak az baromira nem az én világom, ráadásul többször is azt hittem, hogy a 30Y van a színpadon - ennek ellenére zeneileg nagyon kikupálódtak a fiúk. Jót tesz a műsornak az olykor pszichedelikus, olykor progresszív lüktetés. Mire itt végeztünk, a kedves közönség már jól láthatóan elfogyasztotta a bemelegítő szeszeket, és kezdett igencsak elszabadulni a pokol - jó értelemben véve persze. Mi sem nagyon bírtuk szárazon, a sörcsap felé vettük az irányt. Amikor megkaptuk a két kori Ászokat, és a a számlát 740 forintról, azt hittük a kiscsaj valamit elszámolt... pedig nem, hölgyeim és uraim: 370 forintba került egy sör! Azt hiszem ennyire korrekt árakkal még nem találkoztam ilyen komoly rendezvényen, de ha tudtok ennél olcsóbbat írjátok meg nyugodtan! Az ételválaszték is elsőosztályú volt, mindent lehetett kapni ami szem-száj ingere, bár nekünk a kedvencünk a frissen sütött pékárúktól dagadó Fornetti pult volt, ahol ugyancsak 200-300 forintért lehetett egy jót falni.

Tutti-fruttiék után a Hammerworld színpadot céloztuk meg egy kis Rage tribute erejéig. Elképesztő szerencse, hogy kicsit eltévetünk, és a Rézangyal Cabrio színpadnál kötöttünk ki, ugyanis pont elcsíptük A Nyughatatlan elnevezésű country-rockabilly bandát, akiknek a műsora totálisan beszippantott. Meg kell mondjam óriási felüdülés volt egy kis torzítatlan gitárhangot hallani. És a skacok nem csak a füleinket, hanem - a bájos zenészhölgyek jóvoltából - szemünket is gyönyörködtették. Tudjátok, minden fesztiválon van egy zenekar, amihez valami véletlen folytán odakeveredsz, és azonnal szerelmes leszel a muzsikájukba... nos, nekem ők voltak az idei év slágerei, és nem vagyok benne biztos, hogy nem a Ring of Fire feldolgozásukkal vettek le a lábamról.

Aztán nagynehezen bejutottunk Subscribe-ra is, akik a Rage Against the Machine tribute felállásukkal igazi hereszaggató produkciót toltak az arcunkba. Az énekes - Csongor Bálint - még mindig nagyon tudja, hogy kell showt csinálni, színpadra született a fickó. Köszönjük!

Első napunkat Brains koncerttel zártuk ami a zúzda után újból felüdülést nyújtott. A drum and bass alapokra raggázó fiúk jól megtáncoltattak bennünket, bár a két Apple helyett, amit a szintis kipakolt bőven elég lett volna egy ipod shuffle ami lejátsza a loopokat... hogy kollégámat idézzem: "Mekkora parasztvakítás B+!" A koncert végeztével a Borutcában - ahol egyébként elképesztően finom termelői portéka volt - még magunkba töltöttünk néhány nagyfröcsit, aztán az otthon melege felé vettük az irányt.

Másnap még korábban érkeztünk meg, a napocska hálából keményen alánk is pörkölt. A felvidéki Rómeó Vérzik banda alatt úgy négy kilót sikerült fogynom, de őszintén szólva mocskosul élveztem. Nem sokat tudtam róluk eddig, csak olvastam a nevüket itt-ott. Nagyon rendben voltak a kemény riffek, ütős szövegek. Még néhány ilyen frankó banda, és rokkerleszekbizisten!

Aztán ismét lelazultunk kicsit Ladánybene 27-re, akik néhány napja végeztek Reggae Camppel. Na őket aztán nagyon szeretem. Mióta 1985-ben implantálták a reggae műfajt a magyar zenei életbe, aztóta nem akad párjuk színpadon, és ez nagyon becsülendő. Néhány éve volt náluk egy masszív vérfrissítés, mikor Árokszállási RasTamás sajnos kilépett a bandából, és helyét Krecsmáry Zsolt vette át. Ezen kívül a fiatal fúvós szekció is beszállt a buliba: Hegyi Viktor - harsona, Görögh Dani - trombita és Pásztor Ákos - szaxofon. És bizony nagyon rendben vannak! Positive vibration!

Eztán Depresszó következett. DEP-RESZ-SZIÓ! DEP-RESZ-SZIÓ! Minden kétséget kizáróan nekik köszönehetem, hogy még így a következő hét közepe fele sem igen van hangom... A debreceni illetőségű metálbanda 2013-as Csak a zene című albumukkal ugyancsak alátámasztották, egyrészt, hogy a magyar metál nem halott, másrészt, hogy tudnak újat mutatni. Átlagosan két évente tolnak ki magukból egy nagylemezt, szóval a fanok készüljenek fel, jövőre valószínűleg újabb ízes vasdalok fognak napvilágot látni, a már jól megszokott intelligens, kreatív, és gyakorta keményen odamondó szövegekkel.

És amiért igazánból megcéloztuk a Fezent, az az Alestorm zenekar volt. Már délután nyomait láttuk a rajongásnak: rengeteg kalóznak öltözött fiatal, papagájjal a vállukon, kampóskézzel, félszemmel, és minden mással ami a kalózidentitáshoz kell. Kollégám - csak, hogy ne maradjon ki a jóból - vett is gyorsan magának egy Alestorm pólót. Ahhoz képest, hogy Magyarországon a kalózmetál, mint olyan még annyira talán nem ismert - bár a zenekar a Facebookon már elhagyta a százezres lájkot - rendkívül sokan ismerték, és várták Christopher Bowes nagyszerű bandáját, mely nem csak, hogy zeneileg maximálisan rendben van; műfajteremtő is egyben. Sok számot hallhattunk frissen megjelent - augusztus 1 - lemezükről, a "Sunset of the Golden Age"-ről, és szerencsére még többet a régi slágerek közül. A srácok nem hazuttolták meg kalózságukat, a színpadon vígan döntötték magukba a rumot. Szó ami szó, bizonyossá vált, hogy ők az új kedvenc zenekarom.

Mindent összevetve az idei Fezen fesztivál minden igényünket kielégítette, méghozzá maximálisan. Olcsó volt (mind a jegyár, mind az étel és ital), jó volt a közönség, ez által lelkesek voltak a zenekarok is, és ami az egyik legfontosabb: piszokjó volt a hangosítás! Jövőre találkozunk kedves hollólányok és hollófiúk! Fezen foreva!

 

Baglyas Ádám és Berta Bence riportja

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés erre a cikkre.

A cikk értékeléséhez be kell lépned.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.

 

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.