Mióta az ember feltalálta a rácsokat, azóta létezik az, az örök és mindmáig megválaszolatlan kérdés is, hogy: - Ki van mögötte?

A másság, mint megkülönböztető jelzése az emberek bizonyos csoportjának, már kezdetektől létező fogalom.

Mások vagyunk mi mind!

Nincs két egyforma élő szervezet, de nincs két egyforma hegy vagy felhő, nem egyformák – bár annak tűnhetnek – az állatok és növények bizonyos egyedei.

Nincs két azonos szempár, nincsenek egyforma DNS-eink, és a hangunk, érzéseink, gondolataink is különbözőek.

 

Mégis, a másság kifejezést leginkább a szexuális másságban élőkkel kapcsolatban szokás emlegetni.

Kijelenthetjük, hogy ebben a vonatkozásban degradáló, dehonesztáló hangsúlyt kap ez a szó.

 

Egy jobbkezes világban másnak számít az, akinek a bal keze az ügyesebb.

A "másság" okai lehetnek a viselkedési zavarral küszködő ember normálistól, pontosabban az átlagtól eltérő szokásai.

Van, aki a belső világhoz kötődik erősebben, mert introvertált, más pedig a külső világ fontosságára esküszik, mert extrovertált. Az egyik nem jobb, a másik pedig nem rosszabb, csak egyszerűen mások.

 

Ezek a címkék nem minősítés, hanem megkülönböztetés, hovatartozás pontosítása céljából fontosak, hiszen az ember értékét nem irányultságai, hanem teljesítménye alapján lehet meghatározni.

 

Van egy barátnőm, Gősi Valika, a kortárs irodalom egyik csillaga. Fiát életmentés közben ragadta el a halál. Másokon segített, és akiket kimentett a hullámok közül, ma is élnek.

Őt pedig elnyelte a tenger. Ez a fiú más volt, bátrabb és önzetlenebb, mint az átlagember! Mássága tette hőssé! Az átlagember ott állt tipródva a sziklafalon, drukkolt a fuldoklóknak, és segítségért kiáltozott. Ő levette a saruját, és ugrott.

 

És nagyon más volt az a papnövendék, Nándi atya is, akit bár nem hurcoltak volna el málenkij robotra, de önként híveivel tartott, hogy támaszuk lehessen ott, ahol senkire sem számíthattak.

Mások megszöktek a vagonokból, mások elfordultak, hogy ne is lássák, hogy mi történik. De Nándi atya összeszedte a legszükségesebbeket, és ment a bizonytalanságba azzal a bizonyossággal szívében, hogy a pásztornak az a dolga, hogy kövesse bárányait.

Néhány éve, felszentelésének 50. évfordulóján, a halálból megmenekült hajdani táborlakók, és övéik körében ünnepelhettem Vele én is. Míg celebrálta a szentmisét, a templom keresztjén fehér galamb ült türelmesen, szimbolizálva a szentlélek, és a béke, a megbékélés jelenlétét.

 

Más, nagyon más az a barátom is, aki másságát nem a felvonulásokon hirdet, hanem csendes magányban, feltűnés, és társ nélkül, hivatásában éli ki, és élvezi a megérdemelt sikert, és megbecsülést.

 

Tanuljuk meg elfogadni, tisztelni a másságot, bármi légyen is az. Más hitét, etnikai hovatartozását, a miénktől eltérő gondolkodását, szokásait, életvitelét, szexuális érdeklődését.

Ha azt megérteni, elfogadni képtelenek vagyunk, akkor kerüljük a megjegyzéseket, az összeütközésre lehetőséget, és okot adó találkozásokat, mert ne feledjük, hogy a mássághoz mindenkinek pontosan olyan joga van, mint nekünk.

Arról nem is szólva, hogy valójában melyikünk is van a rács mögött?

 

 

Felhasznált irodalom:

http://www.theatlantic.com/doc/200303/rauch

 

Sági Erzsébet

 

kép: internet