Szerkesztőség

Belépés

Regisztráció

Jelszó emlékeztető

 

Rovatok

Keresés

mese az élet

 

 

Kérdés esetén: sablik@mentropia.hu

 

A kastély iskola

Olivér félénken lépett be a kastélyba. Immáron második osztályos lett. Nem őrzött kellemes emlékeket az első évről. Ő volt a legkisebb az osztályban, ráadásul a természet vörös hajjal és szeplőkkel áldotta meg. A felnőttek szerették, mert kedves volt és éles eszű, de a gyerekek…   Tovább »

A nagy hal

Nagyapó horgászni ment. Mindannyian vele tartottunk, a család legapróbb tagjai is, a stégre gyűltünk, zöld és piros kockás pokrócokkal, termoszban meleg teával, szendvicsekkel - hiszen tudtuk, ma kifogjuk a nagy halat. A tó hullámai méregzölden csapdosták a partot, dühös szél fújt, de minket semmi nem rettenthetett el. Nagyapó bekapcsolta a kisrádiót, és bedobta a horgot. Vártunk. Egyre feszültebben.   Tovább »

10 ÉVES A GÉMKLUB

2011. szeptember 15-én egyedülálló szakmai kerekasztal-beszélgetést rendeztek, melyen Magyarország három legnagyobb társasjáték forgalmazója, és kiadója képviseltette magát. A központi gondolat, amit a megjelentek körüljártak, ezúttal az volt, hogy „Miként lehet szélesebb körben a játék örömét és jótékony hatásait bemutatni?”   Tovább »

Minden tündér lakik valahol

Bolondozott velünk az időjárás abban a márciusban. Hópihék porcukrozták a barackvirágokat, ám egy héttel később már a legszomorkásabb városi eső szitált belvárosi albérletem ablakára is. Éppen otthon ültem, a padlón, egy párnán, és egy táskára varrogattam apró tükröket. Csengettek.   Tovább »

ÚJ UTAK 2012

Az Art&Business 2012. március 29-én újabb művészeti menedzsment konferenciát szervez, ezúttal a „Kulturális és kreatív iparágak: kreativitás a kultúrában és a gazdaságban” címmel, ami a hazai kreatív menedzserek nemzetközi konferenciája is lesz egyben.   Tovább »

A bohócdokik

Nem emlékszem a műsor címére, csak az érzésre: nyári szünet van, a lakótelepi ablakon sárgán ömlik be a reggeli fény. A tévé előtt ülünk öcsémmel, és a matinét várjuk. Ritka pillanat ez, meséket ont elénk a doboz. Mi pedig vidáman, káposztatorzsát rágcsálva, bámuljuk őket. A rajzfilmek között nem reklám, hanem bohóctréfák kötik le figyelmünket. Hatalmas cipő, piros orr, szeplők. Álomszerű emlék. Évek teltek el mire újra eszembe jutott Lala bohóc. Ma már gyermekeket gyógyít.   Tovább »

KIRÁLYFI SZÜLETIK…

A tudást tovább kell örökíteni. édesanyaként, szülőként. „– Elsősorban azért írtam meg ezeket a könyveket, mert útravalót szerettem volna adni a gyermekeimnek. S amikor megszületett a két szöveg, könnyű szívvel, örömmel osztottam meg a nagyobb közönséggel is.”   Tovább »

Új Utak 2012 - Kreatív menedzserek konferenciája

Az Art&Business előző évi nemzetközi konferenciájának sikerén felbuzdulva idén, 2012. március 29-én újabb művészeti menedzsment konferenciát szervezett, ezúttal a „Kulturális és kreatív iparágak: kreativitás a kultúrában és a gazdaságban" címmel. A rendezvényen a művészeti kreativitás gazdasági potenciáljait vizsgálta, és azt, hogy az üzleti életben nélkülözhetetlen szervezőelv, eredményorientáltság és projektszemlélet miként hasznosítható kulturális-kreatív szférában olyan területeken, mint a közönségfejlesztés, a finanszírozás, a programmenedzsment és az irányítás.   Tovább »

Szelektív hulladékgyűjtés 2.

Címzett Erzsébetváros Városgazdálkodási Iroda: 2012. január 23-án továbbítottam Önöknek az alábbi levelet. Kérdésemre azóta sem kaptam választ.   Tovább »

A tánc

Albertnek hívták azt a bizonyos kisfiút. Ha jól emlékszem. Igen, Albertnek. Szeplős volt, göndör barna hajú, kissé pocakos. És nem tudott táncolni. (Ami nem is lett volna olyan nagy tragédia,ha az iskolában nem lett volna táncórájuk. De sajnos volt. Egy hórihorgas, karvalyorrú tanárnővel, aki hivatásának érezte, hogy minél nagyobb s kényelmetlenebb figyelmet szenteljen szegény Albertünknek.)   Tovább »


Érdemesek

 

 

csaladivilag

Szeriőz

Árnyékkormány

Hagyományok Újrahasznosítása

ad6kap6

Szociális bolthálózat